Az Építési és Közlekedési Minisztériumban tiszteletben tartjuk minden munkatársunk magánéletét és politikai meggyőződését

2024. december 19. 18:56

Azt azonban nem fogom soha elfogadni, hogy valaki kormánytisztviselőként aktívan részt vegyen a kormány ellen hergelő kampányokban.

2024. december 19. 18:56
null
Lázár János
Lázár János
Facebook

„Az Építési és Közlekedési Minisztériumban tiszteletben tartjuk minden munkatársunk magánéletét és politikai meggyőződését. Éppen ezért a házastársának aktív politikai szerepvállalása óta eltelt több hónap alatt türelmesen tekintettünk Jékely Berta egyre fokozódó politikai aktivitására. Lefokozásának szakmai okai voltak: a minisztérium több területet és számos munkatársunkat érintő átszervezést hajt végre a hatékony munkavégzés érdekében.
Azt azonban nem tudom, és nem fogom soha elfogadni, hogy valaki kormánytisztviselőként aktívan részt vegyen a kormány ellen hergelő kampányokban, azt pedig kifejezetten tisztességtelennek tartom, hogy valaki munkavállalóként a munkáltatója ellen irányuló valótlan tartalmú kijelentéseket terjesszen. Mindez összeegyeztethetetlen a közszolgálattal. Nem kötelező a kormánynak dolgozni, bizonyára a piacon is szükség van ilyen jó szakemberekre.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Lázár János Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kissb56
2024. december 20. 19:57
Egy újabb, előre megírt forgatókönyv alapján végrehajtott akciót adott elő a moslék koalíció. A tiszás képviselő felesége nyílt politizálással provokálta a munkáltatóját. Ezután nagyon helyesen kirúgták a jogszabályhely említésével. Minden köz- és kormánytisztviselő a belépés után aláír egy nyilatkozatot, hogy politikától függetlenül végzi a dolgát. Végül az elbocsátott dolgozó körbesírta az ellenzéki médiát, és az összes moslékos szereplő forgatja a szemeit, így próbálva politikai hasznot húzni az egészből.
gyaloggos
2024. december 20. 19:27
SZÓVAL LÁZÁRNAK igaza van, A MINISZTÉRIUMÁBÓL kikerülhettek, kikerülhetnek BIZALMAS információk is a hölgy révén, EZT a kockázatot NEM VÁLLALHATJA fel!
gyaloggos
2024. december 20. 19:25
NAMÁRMOSTAN! EZZEL a módszerrel NEM ÉRTEK egye DE A HÖLGY helyében én ÓVATOSABB lettem volna, OSZTÁLYVEZETŐKÉNT bizonyára NEM FOLYTAM volna bele a kormányellenes akciókba, még vélemény-nyilvánítás szintjén sem. LEGYEN szó bármelyik kormányról!
cccbasatu
2024. december 20. 18:21
Te Lézer Jani ! Olyan hülye vagy mint ide a vasedény! Az hogy ki hol dolgozik és milyen a politikai vagy egyéb véleménye az az ő ügye és ez nem tartozik a munkáltatóra és az ezt nem torolhathatja meg.Te egy ősi komcsi módszert akarsz vissza hozni a jelenbe.Tudod 56-ban ezért már akasztottak és lincseltek az emberek.Szóval gondold meg hogy mit beszélsz fajankó!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!